Könyvkritika: Kiera Cass - A korona

A PÁRVÁLASZTÓT CSAK EGY IFJÚ NYERHETI MEG. 

A HERCEGNŐNEK PEDIG CSAK EGY SZÍVE VAN.

Eadlyn Illéa első olyan hercegnője, akinek Párválasztót rendeznek, ám egyáltalán nem hiszi, hogy harmincöt kérője közül bármelyikbe is bele­szerethet. 

A versengés első heteiben kizárólag a napokat számolja, hogy mikor küldheti végre haza az összes fiatalembert. A palotában történő események következtében azonban egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, és eközben arra is ráeszmél, hogy talán mégsem tenné boldoggá, ha magányos maradna.

___________________________

Eadlyn még mindig nem igazán tudja elhinni, hogy rá is olyan tündérmesébe illő élet várhat, mint a szüleire húsz évvel korábban. Az embert azonban a szíve időnként nagyon is meglepi… Ezért a lánynak hamarosan olyan döntést kell hoznia, amely minden korábbinál lehetetlenebbnek és fontosabbnak bizonyul.

Egyszer minden jónak vége, ez ugyan így van a Párválasztóval is, ami talán a legkedvesebb könyvsorozat az életemben. Kiera Cass valami hihetetlenül elbűvölő, varázslatos, és egyedi történetet hozott létre, kezdve az első kötettel, A Párválasztóval. Az elején nem teljesen értettem a velem egykorúak hüledezését, egyszerűen egy teljesen átlagos, lányos, nyálas, hercegnős sztorinak tartottam. De azután eljutottam kábé a tízedik oldaláig…

Rá kellett jönnöm, hogy hiába csicsás egy borító, hiába van túlértékelve a könyv, hiába határoztam el, hogy már pedig ez nekem nem fog tetszeni, egyszerűen belecsöppentem a Párválasztó varázslatos, gyönyörű, érzelmekkel teli, izgalmas kis világába, ami messze túlszárnyal minden negatív gondolatomat, amit az elején kialakítottam róla. America Singer, az első három kötet főszereplője egy rendkívül makacs, talpraesett, őszinte, csupaszív leányzó, akinek nem hogy kedve, de még csak türelme sem volt egy olyan hosszan tartó folyamathoz, mint a Párválasztó. De végül ő is úgy járt, mint én. Maxon humora, türelme, odaadása és kedvessége teljesen elmámorította. Faltam Kiera Cass sorait, egyszerűen teljesen magával ragadtak. A gördülékeny, egyedi stílusra egyébként is vevő vagyok.

Fájó szívvel végeztem a sorozat első három részével, és ezzel le is zárult America és Maxon tündérmeséje. Azonban itt még semminek sincsen vége. Körülbelül tizenhét évvel később ismételten megrendeznek egy Párválasztót, ráadásul Eadlyn hercegnőnek, az első elsőszülött lánynak a királyi családban. A főszereplőnknek először nem volt az ínyére ez a kényszerkerítés, és egyre inkább azon volt, hogy hogyan tudná elijeszteni a fiújelölteket. Rengeteg kalamajkába keveredik, nem bír uralkodni az érzésein, és végül azon kapja magát, hogy szinte az összes srác nagyon is a szívéhez nőtt. Kezdve Kyle-lal, akit már gyerekkora óta ismer, de sosem volt egymáshoz egy jó szavuk sem. Így láttam neki az ötödik rész olvasásának. A fejemben csak kavarogtak a kérdések, hogy vajon mi lesz Americával? Kit választ végül Eadlyn? Bírja majd kormányozni az elégedetlen országát, aminek a népe kifejezetten gyűlöli őt? 

A történet elején Eadlyn lecsökkenti a fiúk számát, ezennel létre is jött az Elit, melynek tagjai hat fiatal férfi: Kyle, a kreatív építész, Hale, a vicces ruhatervező, Gunner, az örökös bölcs, Ean, a csendes, de hasznos, Henri, a svéd szakács, valamint az ő tolmácsa, Erik, és Fox, a romantikus alkat.

Mivel America jelenleg kórházban fekszik, és lábadozik, Maxon meg éjjel-nappal az ágya mellett rostokol, ezért Eadlyn vállát sújtja az ország terhe, próbál igazságosan, de odaadóan kormányozni, minden kérésnek eleget tenni, és mindemellett kiválasztani a férjét, a leendő királyt. Azonban a népe állandóan csak szidja, és bántja a lányt, mintha az egész kasztrendszer kialakulása az ő hibája lenne. Házsártoskodnak vele, minden aprócseprő dolog miatt már a fejét vétetnék. Nagyon nem egyszerű most Eadlyn dolga, nem is irigylem mindezért.

Ahogyan halad tovább a történet, egyre jobban lehet érezni a változást a főszereplő személyiségében. Az előző rész úgy kezdődött, hogy Eadlyn egy erős, határozott, magának való, amolyan igazi elkényeztetett hercegnő. Azonban most már például a szolgálólányát, Neenát is képes volt magasabb fokozatra emelni. Felnőtt a mi kis főszereplők egy pár hónap alatt, képes igazságos, semmilyen előítélet nélküli, emberi döntéseket hozni, amit a korábbi önző énje nem igazán hagyott. Elég radikális változás mindez pár hónap alatt, de mindenképpen ráfért már a lányra, hogy egy kis új közegbe kerüljön, és barátokat szerezzen.

Az egyik kedvencem közülük nem más, mint Kyle. Tetszik, hogy nem hagyja elveszni a szenvedélyét, bármennyire is találják a szülei haszontalannak az építészetet. Nagy álmokat fektet bele, és rengeteg kitartást, amiért azért nálam mindenképpen egy plusz pontot érdemel. Az elszántság és az akaraterő két olyan dolog, ami számomra mindig egy rettenetesen fontos tulajdonság volt. De mindemellett imádom még a humorérzékét is, ami leginkább gúnyból és szarkazmusból fakad. Most valljuk be őszintén, nem azok a legjobb poénok a világon?

A másik pedig nem más, mint Henri. Akárhányszor megjelenik a történetben, teljesen magával ragad a jókedve, még a könyvön keresztül is érzékelhető az a pozitív kisugárzás, ami belőle fakad. Nem tudok már mást mondani rá, csak hogy „Jó, jó”.

Rettenetesen tetszik a sok csipkelődés, ami az Elit tagjai és Eadlyn között történik. A kedvencem az volt az egészből, amikor Hale a pénteki Híradóban bejelentette ország-világ előtt, hogy egyszer úgy megnevettette vacsora közben a hercegnőt, hogy kiköhögte az italát. Ilyenkor ez egy kicsit megnyugtató az ember számára, hogy még a nemesi családból származók is lehetnek olyan átlagosak és tökéletlenek, mint mi.

Furcsa volt, hogy Kiera Cass ebben a kötetben nem a szerelemre fókuszált. Persze az is megjelent benne, főleg a történet végén, de inkább a politikára, az ország kormányzására szentelt több figyelmet, hogy egy tizennyolc éves lány hogyan tudja megoldani, amit még anno a rokonai tönkrevágtak. 
Igazából nem teljesen bírom megérteni, hogy a többi ember miért értékelte le annyira ezt a könyvet ezért. Persze más, mint az előző kötetek, de attól még szerintem ugyan olyan zseniális minden egyes sora. Eadlyn egy remek karakter, okos, talpraesett, magabiztos lány, akinél szerintem nem is bírtam volna annyira, ha ilyen nagyon nyálasra írta volna meg a szerelmét az írónő. Meg még az is kifejezetten tetszett, hogy nem hagyta csak úgy sínylődni az országot Kiera. Hogy kiválassza Eadlyn a férjét, megkoronázzák, és itt a vége, fuss el véle. Minden kérdésünkre adott egy észszerű, már nem is alakulhatott volna jobban kaliberű választ.

A történet végkifejlete meg végképp letaglózott. Sejtettem, hogy nem egyszerűen Kyle-t válassza majd, mint ahogyan azt alapból ki lehetett következtetni, de hogy Erik… Őszintén, én ennek nagyon örülök. Imádtam Eikko karakterét, nyugis, vicces és tapintatos, kicsit hasonlít ilyen szempontból Maxon-ra. De ha visszagondolunk az előző részre, és visszaolvassuk az Erik és Eadyln közötti párbeszédeket, akkor csak fogjuk a fejünket, hogy hogy nem jöhettünk rá erre korábban.

Ezért szeretem én ennyire Kiera Cass könyveit. Sosem tudhatod előre, hogy mivel lep meg minket. Az igazi végén teljesen letaglózott a történet valósághű zárása, és ez itt sem történt másképp. Mert a „boldogan éltek, amíg”-ért igenis meg kell küzdeni. Mind a főhősnek, az olvasónak, és az írónak is egyaránt.

_________________________

,,– Tegyél le! 

– Miért? Csak mert királynő vagy? Ennél jobb érvre lesz szükség!"

,,De Henri átlátott rajtam. 

Megfogta a kezem, és a helyiség túlsó vége felé kezdett húzni, ahol Eikko állt. 

– En voi – jelentette ki olyan komoly hangon, amilyet tőle még nem hallottam. 

Eikko tekintete ide-oda villant közöttünk. 

– Miksi ei? 

– Lassú itt vagyok – mutatott Henri a szájára. – Nem itt. – Ezzel a szeméhez emelte az ujját. 

Szaporábban kezdtem kapkodni a levegőt. Éreztem, az életem mindjárt darabokra hullik, és rettegtem, hogy utána mi következhet. 

– Ti vagytok szerelem – szögezte le Henri kettőnkre bökve."

Könyv további részei: A párválasztó, Az elit, Az igazi, A koronahercegnő

Kiadó: GABO

Kiadás éve: 2016.