2016. március 21., hétfő

♥ Design ♥

Sziasztok! Mint azt ahogy láthatjátok a blognak lett egy sajátos, egyedi design-ja, amit Lyla-nak köszönhetek. 

Nagyon-nagyon szépen köszönöm♥


Valamint hihetetlenül hálás vagyok még Barby-nak is, ugyanis Ő volt az, aki mindezt elintézte nekünk. ☺

Igazán hálás vagyok mindkettőtöknek!♥

Nézzetek be a blogjaikba:


További jó szünetet! ☺
x Sam 

2016. március 19., szombat

Sorozatkritika: Pretty Little Liars s6e11


Azt hittem, hogy majd' megőrülök ebbe a fél év várakozásba. Kiderült, hogy ki 'A', erre hagynak utána egy óriási szünetet, milyen pofátlan már! :D 


Na de a sztori. Nekem alapjáraton nagyon tetszik az ötlet, hogy 5 évvel később játszódik a történet. 'A' veszített, a lányok elvégezték a gimnáziumot, és mehetnek az egyetemre. Ebben az első részben azért mégis egy kicsit fura volt látni az úgymond 5 évvel későbbi Aria-t, Hanna-t, Spencer-t, Emily-t és Alison-t. Ha külsőre nem is olyan sokat, belsőre igenis változtak. Nos, azt azért valljuk be, huszonvalahány évesen, amikor már az ember dolgozni kezd, akkor már egyáltalán nem olyan, mint a gimnazista énje.

Furcsa volt Aria, mert olyan, mintha egy kicsit "elgyengült" volna. Értem, hogy borzalmas dolgokon mentek keresztül, de akkor azt az akkori állapotukhoz képest nagyszerűen tűrték, és most meg olyan, mintha az a négy vagy hat év félelme belészorult volna. 
Furcsa volt Hanna, mint divattervező, ami ugye nagy álma volt. Hiszen az utóbbi évadokban bőrdzsekit hordott, levágta a haját és befestette feketére a végét, mondván, nem szeretne hasonlítani Alisonra (ami sikerült is). Most viszont újra a régi, hosszú a haja, újra szoknyákban jár stb, és ismét így látni még egy kicsit szokatlan számomra, mert azt hittem, hogy a külsejével együtt a gondolkozásmenete is megváltozott, ezáltal már az álma is.
Furcsa volt Emily, hiszen ő volt az, aki ritkán titkolózott, nyitott volt és segítőkész, most viszont ő volt az, aki elsőre belehazudott a lányok képébe. Gondolom, van valami a háttérben, és ez egy idő után ki fog derülni, hogy mi is az, de sejtem, hogy nem volt egyszerű számára.
Furcsa volt Spencer, mint diplomata. Oké, ki ne gondolta volna, hogy valami hasonló munkája lesz, de így élőben látni, hogy sikerült elérnie az álmát, és hogy olyan munkája lehet, amihez ért, az valami fantasztikus érzés így nézőként, de még ugye szokatlan. Hiszen az előző részben még iskolabálon volt és minden idejét a barátainak szentelte.
Furcsa volt Alison, mert ő volt az, aki mindig is elvágyódott Rosewood-ból, és mégis ott maradt, ráadásul angoltanárként. Be kell hogy valljam, soha az életemben nem jöttem volna rá, hogy esetleg ő ezzel foglalkozna szívesen. Ráadásul annyira nyugodt, spirituális és vidám, hogy a régi Alire ezt szerintem nem mondhatjuk. Szóval ez egy kellemes csalódás volt.


A rész legelején, amikor visszajön mindenki Charlotte tárgyalására, és összefutnak (Alison kivételével) a kávézóban, az nekem nagyon tetszett, olyan szívszorító volt. Jó, tudom, az előző részben ugyan úgy együtt voltak, csak annyi történt, hogy kiírták hogy 'Öt évvel később', de annyit változtak külsőre a hazugok, hogy én ezt tényleg elhittem. :D

Az egyedüli dolog ami nem tetszik, az az, hogy fogalmam sincsen semmiről. Tehát tényleg, én Ezria-t, Haleb-et és Spoby-t hiányoltam nagyon, ugyanis elképzelésem sem volt arról, hogy ők mindannyian különváltak, és nem együtt mentek el élni a közös életüket. De nem, a rendezőknek ez így nem jó, mindenkinek szakítania kell a másikkal és új embereket találni. Szóval nem tetszett az, hogy Aria az új pasijáról beszélt. Lehet, hogy jófej, de azt sem tudom, hogy ki ő, hogy néz ki, és hogy milyen, mert azért valljuk be, Ezra-t bőven-bőven volt idő kiismerni. Nem tetszett, hogy Hanna máris jegyben járt. Ki a jegyese? Hogy ismerkedtek meg, mióta ismerik egymást, és úgy általánosságban, mi vaaaaan?! Gondolom mindent meg fogunk tudni később, de nekem ez így eddig nem tetszik.

Kimondottan büszke vagyok Aria-ra a tárgyalás miatt. Mindenki szívesen hazudott a bíróságon Charlotte miatt, de Ő ezt nem tette meg. Ő kimondta kerek-perec, hogy ő nem érezné magát biztonságban, ha CeCe-t kiengednék. Tehát tényleg, le a kalappal előtte, és örülök, hogy így történt. Igaz, kiengedték a börtönből 'A'-t, de legalább valakit nem nevezhetünk 5 év után is hazugnak.
Mikor vége volt a tárgyalásnak, és elmentek a lányok az átalakított Radley-ba bulizni, valami fantasztikus volt. Szerintem az összes közül ez a kedvenc jelenetem, mert csak erról tudom elmondani, hogy itt vannak a régi lányok, a jól megismert tinik, akik összejártak iszogatni és nevetgélni.


Na de a csavar. Charlotte komolyan meghalt?? Ennél rosszabb dolgot nem tudtak volna kitalálni? Mi lesz velünk CeCe nélkül, hogy lesz a Pretty Little Liars, olyan amilyennek lennie kell 'A' nélkül? Most komolyan minden úgy lesz, ahogy az első pár részben volt? Kísértetiesen meghal egy DiLaurentis, aztán mindenki hánykolódik utánuk, hogy "ÁÁÁÁÁ, hogy történhetett meg??"? Újra jönnek a hazugságok és titkolózások, 5 év után is? Pedig az ember azt hinné, hogy rohadtul kinőttek már ebből. Ez így szerintem el van rontva. Igaz, hogy a titkokkal, a sunyiságokkal és a hazugságokkal lesz PLL a PLL, de komolyan? Állítólagosan 5 év telik el, és minden kezdődik elölről? Ennél gagyibb megoldást, szerintem nem lehetett volna kitalálni. De majd meglátjuk, hogy milyenek lesznek a további részek.


Végezetül, örülök, hogy ismét láthatom őket, bár szerintem nem kellett volna mindenkinek szétválnia a másiktól, és tovább lépni. Aminek örültem, hogy Spencer  és Caleb tartották a kapcsolatot egymással, nem úgy, mint a többiek, pedig az isten szerelmére, legjobb barátok voltak!
Tetszett a bíróság, hogy Charlotte szabadon engedéséről volt szó, hogy új szereplőket is megismerhettünk, de szerintem attól még a régieken sem kell elfelejteni.
Ami nem tetszett, az csakis kizárólag CeCe halála, mert én mindvégig abban reménykedtem, hogy arról fog szólni ez a pár rész, hogy mindent részletesen elmesél, hogy mit, hogyan és miért csinált, mert szerintem az a 'Game over Charles' rész nem volt elég. 45 perc alatt (sőt, még annyi sem) elmagyarázni 6 és fél évadnyi gonoszságot nem elég.

Erről jut eszembe, nagyon tetszik az új intróötlet-

Remélem tetszett nektek, és igényeltek még folytatást, sajnálom, hogy ilyen későn hoztam, de most, hogy itt van a tavaszi szünet, már lesz több időm (legalábbis remélem, ugyanis elutazok). Igaz, nem lett olyan hosszúságú, mint más blogokon egy átlagos kritika, de ez még számomra új, és még hozzá kell szoknom a mennyiségéhez, ehhez pedig tényleg idő kell, úgyhogy kérlek, ezt nézzétek el nekem.

2016. március 14., hétfő

Véleménykifejtés: Változás - Régi és új dolgok

Valljuk be, ritkán találkozunk olyan emberekkel, akik néha ragaszkodnak a régi szokásaikhoz, viszont általánosságban nyitottak az új dolgokra. Ez a két dolog inkább külön van.

Azok, akik már szinte betegesen ragaszkodnak a régi holmijaikhoz/szokásaikhoz, azok többnyire az emlékek miatt teszik ezt. Például valaki kiskorában kapott egy plüss macit a szüleitől és azt a mai napig mindig mindenhová magával hordja, mert ő a Brumi, a kismackó, és megígérte neki, hogy sosem hagyja el. Jó, ez nagyon cuki meg minden, de tizenhat évesen egy macival rohangálni fel és alá Budapest utcáin egy kicsit fura lenne.
Vagy esetleg valaki egy olyan családba születik bele, ahol például kéthetente egyáltalán nem esznek húst, mert mit tudom én, egész évben böjtölnek, mert hülyeségnek tartják azt, ha csak negyven napon át tartanák. Ha az én szüleim úgymond 'rákényszerítenének' erre, akkor valószínűleg másként csinálnám ezt felnőttkoromban, például nem húst nem ennénk -mert a fehérje azért kéne a szervezetünkbe-, hanem zsíros ételeket. Az legalább egészséges lenne.

Ilyen szempontból három részre lehetne osztani a társadalmat:

1. Akik mindent hagyomány után csinálnak, és ezt rákényszerítik az őket körülvévőkre is.
2. Akik tisztában vannak a hagyományokkal, de úgy utálják, mint a fene, és már csak azért sem fogják azt csinálni a gyerekeikkel, mint a szüleik velük.
3. Akik tisztában vannak a hagyományokkal, tisztelik őket, de más szemszögből közelítik meg őket.


Na de a lényeg, hogy az emberek változnak, és mindig újítani akarnak. Ez jó egyáltalán minden szempontból?  Nézzük akkor az első példát.


Emlékeztek Tomra és Jerryre? Talán kiskorotokban nem mindig vettétek észre a változásokat, de ahogyan fejlődött a technológia, őket is megújították:










Na meg aztán ott van a Pindúr Pandúrok:


Scooby Doo-ék is:



Persze nem csak a mesék változtak, hiszen fejlődött például az orvostudomány is, ami elég jó dolog. Viszont gondolkozzunk el egy kicsit: Tényleg mindig jó a fejlődés? Szükségünk van rá?

Véleményem szerint igenis, szükségünk van rá. Ha mindig minden ugyanolyan lenne, az már egy idő után túl monotonná és unalmassá válna. Vegyük például az evést. Tegyük föl, hogy Téged 10-15 éven át mindig rántott hússal és sültkrumplival etetnek. Lehet, hogy te alapjáraton szereted, na, de hosszú éveken át állandóan ugyanazt enni, már unalmas és nem is kívánja az ember egy idő után.Tehát igenis, szükségünk van a változásra, ez az élet rendje, de azért túlzásba se kell vinni. 
Például a mai modern társadalom odáig fejlődőtt és fejlesztette a találmányait, hogy szépen, lassan elkezdék megölni a Földet.

Mikor nincsen szükség az ember életében a változásra?

Ez már relatív, mindenki saját maga dönti el, hogy mikor van, s mikor nincsen rá szüksége. Léteznek persze olyan helyzetek, szituációk, amikor nem vagy rákényszerülve a változásra, de te igenis szeretnél például más ember lenni vagy elkezdeni egészségesen étkezni, mert érzed, hogy valami nincsen rendben, és orvosolni kell. 

Ahhoz, hogy sikeresen meg tudj változni, kell akaraterő, kitartás, na, és persze jó sok bátorság. Nem könnyű már maga az elhatározás sem, aki mostanában ebbe belevágott, vagy csak szeretne, annak sok sikert kívánok! ☺

2016. március 13., vasárnap

Könyvajánló: J. A. Redmerski - Az örökké határa

Író: J. A. Redmerski
Cím: Az örökké határa
Eredeti cím: The Edge of Always
Oldalszám: 364
Elmesélő: Andrew Parrish, E/1., Camryn Benett, E/1.
Kategória: Kaland (romantikus)
Eredeti megjelenés éve: 2013.
Kiadás éve Magyarországon: 2014.
Könyv további részei: A soha határa


Rövid tartalom:



A fiú a hosszú utat választotta. A lány azt, amelyik sehová sem vezet. De a véletlen úgy hozta, hogy mind a kettő ugyanoda vitt…

Amikor minden darabokra hullik, a szerelem akkor is megmarad…

Camryn Bennett soha nem volt még boldogabb, mint most. Öt hónap telt el azóta, hogy egy távolsági buszon megismerkedett lelki társával, Andrew Parrish-sel – és nem az esküvő lesz az egyetlen különleges esemény az eljövendőkben. Camryn idegesen, mégis izgatottan várja, hogy leélhesse az életét Andrew-val – azzal a férfival, akiről a szíve mélyén tudja, hogy örökké szeretni fogja. Oly sok minden áll még előttük – mígnem váratlanul bekövetkezik a tragédia.
Andrew nem érti, hogyan történhetett velük ilyesmi. Próbál továbblépni, és azt hiszi, Camryn is ezt teszi. De amikor rájön, hogy Camryn titokban iszonyatosan szenved, és a fájdalmat önpusztító módszerekkel igyekszik elnyomni, kész bármit megtenni, hogy visszahozza a lányt az életbe. Be akarja bizonyítani, hogy a szerelmük mindent legyőz. Andrew úgy dönt, hogy újabb, reménnyel és szenvedéllyel teli utazásra viszi Camrynt. Már csak arról kell meggyőznie a lányt, hogy vágjanak bele…


Saját vélemény:


   El sem tudtam volna képzelni, hogy rosszabb lesz az első résznél. Én egy olyan ember vagyok, akinek általában a folytatások sokkal jobban szoktak tetszeni, mint a korábbi részek. Sajnos ezt erről nem mondhatom el.

   Félreértés ne essék, tetszett ez a könyv is, de ha választani kéne A soha határa és Az örökké határa között, biztos, hogy az elsőt választanám. Amit befejeztem az első kötetet, azonnal belekezdtem a másodikba, és miközben vidáman olvastam a sorokat, fokozatosan romlott a hangulatom (aztán persze a végén visszajött az összes, mert nagyon édes a zárása). Az örökké határa határozottan Andrew központú, aminek én kifejezetten örültem, mert imádom a fiúszemszögű történeteket. Meglepetésemre igen kevés volt a könyvben az utazás, ami nem baj, mert persze így is tök jól ki lett dolgozva a történetszál, de mivel az első rész csakis kizárólag az utazásról szólt, így egy kicsit furcsa volt. 

   Ez a kötet elsősorban Camrynék kapcsolatára épül. Sokkal inkább nevezném ezt a könyvet kiegészítőnek, mint folytatásnak. Főként azt vázolja fel nekünk az írónő, hogy a varázslatos útjuk után hogyan vágnak bele a nagybetűs életbe, mit csinálnak, milyen akadályokba ütköznek stb, ami inkább kiegészíti az első rész befejezését, mintsem folytassa. 

   Imádom Camrynt és Andrew-t, az egyik kedvenc könyves álompárom, és boldog vagyok, hogy lett egy happy end-jük, mert erre várt szerintem mindenki, erre a varázslatos befejezésre. Ha olvastad A soha határát, akkor érdemes lenne ezt is kivégezni, mert bár nem teljesen nevezném olyan jónak, mint az első részt, de kellett egy rendes lezárása a történetnek, ami itt meg is valósult. Az egész kötet egy hatalmas lezárás, és nem csak a sorozatnak, de Camrynék gyerekkorának is.

Értékelés:


★ ★ ★ ★ ☆



Online elérhetőség:



2016. március 8., kedd

~ Újabb változások a galériában ~

Sziasztok! Sajnos nagyon kevesen nézitek a galériás bejegyzéseket, én viszont nagyon szeretem őket, így javasoltak nekem még egy utolsó lehetőséget a változtatásra: Saját képeket tegyek ki, amik a bloggal kapcsolatosak.


Nekem tetszik az ötlet, és ha nektek is, akkor nagyon szívesen készítek képeket könyvekről, utazásokról, az adott témákhoz illő fotókat. Azt viszont el szeretném mondani, hogy nem tervezek fotósnak menni, szóval az esetleges béna képekért előre is bocsi. :D

A korábbi témákat nem fogom kitörölni. Az új képeket meg simán a Galéria menüpontban tekinthetitek meg. Nem fogok új bejegyzést hozni, ha frissítem őket.

Hát remélem tetszik nektek az ötlet, aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. 

Aztán ne aggódjatok, mindjárt tavaszi szünet! ☺
Addig is, kitartást!




x Sam
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...