2015. augusztus 31., hétfő

Véleménykifejtés: Amerikai vs. magyar iskolák

Sziasztok! Hát, igen. Elérkezett végre ez is: az első véleménykifejtős bejegyzés. Na, de akkor ne is húzzuk tovább a szót:



Nem tudom, hogy csak én vagyok-e mindig így vele, de mikor vége van a sulinak, várom a következő tanévet, hogy újra bevásárolhassunk hozzá. :D Mindig olyan izgalmasnak találtam azt, hogy új füzeteim, tankönyveim, tanáraim, osztálytársaim lesznek, hogy már júniusban bevásároltunk mindent. Persze, amióta a szüleim elváltak, és az apukámnál élek, azóta ez nem így van. Viszont, volt pár dolog ami mindig is bökte a csőrömet, hogy ez miért nincsen nekünk, magyaroknak. Nos, ezeket a dolgokat most összegyűjtöttem nektek, és ezekről fogok véleményt alkotni külön-külön.


1. Iskolabusz





 Most komolyan. Milyen menő lenne már egy iskolabusz. Nagy, sárga, csak az iskolások szállnak föl rá, és nem kell a nagymamákkal versengeni egy helyért, értünk jönne, majd otthon rakna le minket. Ki ne akarna egy ilyen buszt? Az én sulimban van ilyen, csak csúnya, fehér, ráadásul 4. osztályig hordozzák a tanulókat, és nem a házuknál, hanem az ország legtávolabbi pontján rakják ki őket. 

Tudom, hogy elég nagy költségvetés lenne, de mondjuk egy csomó hülyeség megvásárlása helyett spórolhatnának egy ilyenre.



2. Egyenruha




Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de szerintem ezek az egyenruhák marha jól néznek ki. Ez például egy tipikus amerikai szerelés, de egy olyan japánt is szívesen elfogadnék. :D Mindig is hiányoltam ezeket, mert akkor nem kéne minden reggel azzal szenvedni, hogy mit húzzunk fel, ráadásul senkit sem gúnyolnának ki azért, mert rosszul öltözködik. 
A mi drágalátos iskolánk azt találta ki, hogy ne egyenruhánk legyen, hanem egy undorító farmerköpenyünk, és az eltakarja a pólónk mintáját. Hát igen, olcsó megoldás magyar módra.


3. Idegen nyelvek




Az amerikai iskolákban különböző nyelveken tanulhatnak. Angol, német, francia, spanyol, olasz, latin stb, és ez sajnos Magyarországon nem így van. Legalábbis nem minden iskolában. Értem, hogy a fő nyelv az angol, és azt kötelező tanulni, de legalább a második nyelvet hadd válasszuk már ki mi. Az előző iskolámban volt ilyen lehetőség, de sajnos nem mindenki, többek között én sem tudtam élni a lehetőséggel, ugyanis németet tanultam az első 8 évben, és akkor kötelező az angolt választani, mint második nyelv. Viszont azok, akik korábban tanultak angolul, azok mehettek németre, olaszra vagy latinra, ami marha jó. Ha valaki elhatározza, hogy valami egzotikus nyelven szeretne beszélni, muszáj magántanárt kérnie, mert nincs benne az iskolai oktatási rendszerben más az angolon és a németen kívül.


4. Egy kis lazaság



Értem, hogy magasak az elvárások a felvételiken, meg a szülőknél, tanároknál, de egy kis lazaság nem ártana. Rengeteget írunk órákon, tömérdek írásbelit és szóbelit kapunk házinak, ráadásul minden órán szinte dogákat írunk (legalábbis nálunk így van), mindemellett elvárják a tanárok, hogy meg se szólaljunk órákon, legyen példás a magaviseletünk és a szorgalmunk, telefonjaink legyenek kikapcsolva, köpenyünk legyen felhúzva, és hogy váltsuk át a cipőnket (Mert igen, nálunk még mindig él ez a bugyuta szabály). Mindezek mellett elvárják, hogy minimum 1 sportra járjunk, és tanuljunk valami hangszeren, vagy csak járjunk valamilyen szakkörre. 




Szóval ezek lettek volna azok a dolgok, amikről én kiskorom óta álmodozom, vagy csak nagyon jó lenne az iskolákban. Remélem tetszett ez a bejegyzés, ígérem, a többi ilyen véleménykifejtés sokkal jobb lesz. :D

1 megjegyzés:

  1. Akkor itt az én véleményem a cikkre.

    1. Iskolabusz tényleg jó lenne szerintem, mert akkor nem a szülőknek kéne reggel és délután fuvarozni a gyerekeket. De sosem fogják bevezetni.

    2. Egyenruha. Sosem lesz, és mégpedig azért nem, mert én még emlékszem rá, amikor nekünk az alsó tagozatban iskolaköpenyt kellett hordani. Ami praktikus volt, mert megvédte a ruhát. Aztán a szülők kitalálták, hogy nem kell az egyformásdi, mert a gyerekek mind egyéniségek. Ha most bevezetnék az egyenruhát, a diákok kiakadnának, a szülők dettó, hogy mégis milyen módi ez már. Japánban, Dél-Koreában, valamint más távol-keleti országban és Indiában ennek hagyománya van, ahol a diákok büszkék az egyenruhára és az iskolájukra. Néhány amerikai iskolában dettó ez van.

    3. Idegen nyelvek: Igen, jó ötlet lenne, ha nem csak két nyelv közül lehetne választani, de erre is nagyon sokáig kell várni. De addigra valószínűleg már a mi unokáink is nagymamák lesznek.

    4. Lazaság: Dettó jó lenne, de az USA már átesett a ló túloldalára. Ott a középiskola már túl laza, hiszen eleve az egyetemre készítik fel a diákokat. Ami nem biztos, hogy jó.
    A magyar oktatási rendszer ugye a másik véglet, főleg mióta bevezették az alsósoknak a kötelező napközit úgy, hogy már a piciknek is 5-6 tanórájuk van naponta. Nekünk volt anno négy, és délben mehettünk haza. Szóval, a kettő között kéne megtalálni az arany középutat.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...